Első éjszaka a vadonban
Nincsen bakancslistám, még csak listám sincs azokról az országokról, amelyeket meg szeretnék látogatni. Általában az utazások találnak meg engem.
Namíbia viszont egy evidencia volt.
Nem is különösen gondolkodtam rajta, tudtam, hogy egyszer elérkezik az ideje. Az, hogy mikor csak részletkérdés volt, a hogyan viszont már foglalkoztatott. Az ország földrajzi adottságait és állatvilágát tanulmányozva, egyértelművé vált, hogy az utazást csak szervezett formában tudom és főként így is akarom megvalósítani. Szeretem a kalandokat, bátorságból sincs hiány, vakmerő viszont nem vagyok.
A már bejáratott francia utazási irodám (Marco Vasco) gyorsan kézbe vette a dolgokat. Az iroda keddi indulást javasolt, amit én rögtön vissza is utasítottam. Kedden nem vagyok hajlandó utazni. Mivel egyelőre még dolgozom, az időt és a szabadnapokat hatékonyan kell beosztanom.
A keddi utazás a következőket jelenti: szombat-vasárnap hétvége, izgulás, esetleg pakolás, de leginkább halogatás.
Hétfő munkanap, amikor az ember már csak testben van jelen, a lelke, de főként az elméje már régen úton van, több ezer kilométerrel előrébb jár. Ja, és ott van még a pakolás, estére már akár a kapkodás is.
Az ügyintéző, Pauline egy nagyon kedves hölgy volt. Tudom, hogy a személyre szabott utazás több munkával jár, de így jobban igazodik az igényeimhez. Végül sikerült elérnem, hogy az utazás brüsszeli indulással, az Ethiopian Airlines légitársasággal, egy szombati napon valósuljon meg. Elégedett voltam. Így már egészen másképp néz ki a dolog!
A brüsszeli indulást azért emelem ki, mert az iroda francia, így az utazások mindig Párizsból indulnak. Nekem ez több időt, több költséget és főként több fáradtságot jelent.
A namíbiai reptéren egy félénk, vékony, fiatal sofőr várt. Körülbelül két órámba telt, mire a reptéren sikerült megvásárolnom egy helyi SIM-kártyát. A vásárlás több fordulóból állt. Először egy nyomtatványt kellett kitöltenem. Amikor ez megvolt, a befizetéshez egy másik sorba kellett állnom, majd fizetés után a kártya átvételére egy harmadik sorba állhattam. Nagyon sokan voltunk. Mindenki tolakodott, a hosszú utazás után mindenki mielőbb szabadulni akart, de a telefonkártya nagy kincsnek tűnt, amiért bármit bevállaltunk.
A sofőr fiú csendesen várakozott. Egyszer-egyszer kedvesen odabólintott, ami azt jelentette, hogy csak nyugodtan, ne aggódjak az idő miatt. A szemem sarkából rámosolyogtam. Az utazással járó stressz után tetszett ez a türelmes hozzáállás. Megnyugtatott. Az utazás előtti intéznivalók okozta feszültség teljesen eltűnt, és végre újra szabadnak és boldognak éreztem magam.
Volt egy olyan sejtésem, hogy nagyon szép heteket fogok ebben az országban tölteni.
Let’s go! Kezdődhet az utazás!
Három nappal a körutazás előtt már ott voltam. Időt akartam hagyni az akklimatizálódásra, egy kis pihenésre és a teljes ráhangolódásra. Nekem mindenhez idő kell. Nem szeretek egyik pillanatról a másikra csak úgy belevágni új, ismeretlen dolgokba. Szeretem, ha minden lépésről lépésre történik. Egy európai utazás nem igényelt volna ráhangolódást, de tudtam, hogy Namíbia minden tekintetben más és különleges lesz. Minden egyes részletet meg akartam ízlelni és szerettem volna élvezi az átállás folyamatát. Pauline javaslatára három éjszakát a N/a’an ku se Lodge-ban töltöttem a Godavana vadrezervátum kellős közepén, a fővárostól, Windhoektól kb. 40-50 km-re. Pauline járt már ott. Teljes elragadtatással beszélt a helyről, és több ajánlat közül ezt tartotta számomra a legmegfelelőbbnek.
Nem tévedett. Helyettem is jól választott.
A vadrezervátumba érve különös fogadtatásban volt részem. Az út két oldalán népes medvepávián-családok vártak, néztek, ugráltak, makogtak. A hatalmas majmok látványa egy kissé meglepett. Mondhatnám úgy is, inamba szállt a bátorságom. Vigyázni kell velük. Az udvariassági szabályokat nem különösebben tartják tiszteletben. Önkényes módon veszik el azt, ami éppen megtetszik nekik. Puszta kézzel szembe szállni velük képtelenség. Még ha meg is próbálnám, az egyedek összetartanak és megvédik egymást. No, de nem vagyok én olyan harcias és főleg nem vakmerő!
A fogadtatás után már semmi kétségem sincs afelől, hogy tényleg az afrikai vadonban vagyok.
A recepción rögtön a nyakamba akasztottak egy sípot, melyet mindig magamnál kellett tartanom. Pávián vagy egyéb veszélyesnek titulált állat közelsége esetén jó nagyot kellett volna belefújnom. Akkorát, hogy a recepción is meghallják, és a segítségemre siethessenek.
Nem igazán fogtam fel a szavak jelentését. Gondoltam, később majd megértem.
Amikor a “szállodai szobámhoz” vittek, a síp fontossága egyből értelmet nyert.
A szoba ugyanis egy, a vadon közepén álló, óriási házat jelentette. Teljesen beleolvadt a környezetbe és tisztes távolságra volt minden más emberlakta épülettől. Előre jelezni kellett, hány órakor szeretnék visszamenni a recepcióra, az étterembe vagy a közösségi helyiségekbe, hogy a sofőr értem tudjon jönni. Csak úgy gyalogosan nemigen ajánlották a sétafikálást.
A házban telefon és külön vészjelző is a rendelkezésemre állt.
Maga a ház csodálatos volt. Hatalmas ablakokkal, elöl-hátul teraszokkal teljesen beleolvadt a tájba. Úgy építették őket, hogy a legkevésbé zavarják a vadonban élő állatok mindennapjait.
Megilletődtem.
A kétszintes ház földszintjén két, saját fürdőszobával rendelkező hálórész, egy óriási nappali és egy óriási konyha volt. Nyomasztott a ház mérete.
Felmentem az emeletre. Ott még vagy nyolc ember elszállásolására volt hely. Őszintén bevallom, hogy egy kicsit még féltem is. A nagy házból csak úgy el sem menekülhettem volna, hiszen kint még nagyobb veszély leselkedett rám.
Miután az egész házat átellenőriztem, minden sarokba benéztem, és minden ágy alá bekukkantottam, szorosan a plédembe burkolózva nyugovóra tértem. A ház előtti lámpát égve hagytam, a sötétítő függönyöket pedig a szobámban behúztam. Csak egy kis rést hagytam, éppen annyit, amennyi elég volt arra, hogy éjszaka, ha hirtelen felriadnék azonosítani tudjam a körülöttem lévő tárgyakat. A sötétítőket semmiképpen sem mertem nyitva hagyni. Mégis mi történne, ha álmomból felrezzenve egy oroszlánnal vagy egy orrszarvúval néznék farkasszemet?
A biztonság kedvéért a sípot az ágyba is magammal vittem.
Gondosan becsúsztattam a hálóingem alá, sohasem lehet tudni alapon.
